14 kW-os napelem rendszer árak

Mielőtt még bemutatnánk, hogy mekkora összeget kell rászánni egy 14 kW teljesítményű napelem rendszerre, szeretnénk összefoglalni, hogy miből tevődik össze a rendszer ára.

Az egyik legfontosabb tényező az, hogy mekkora teljesítményű, hány darab és milyen típusú napelem panelből áll össze a rendszer.

A másik költségesebb összetevő az inverter - ennek a típusa meghatározó (mekkora a teljesítménye, hibrid rendszerhez használható-e) valamint az, hogy tartozik-e hozzá optimalizáló.

Ezek mellett pedig a tartószerkezet típusa is fontos, hiszen egy tetőre telepített rendszer esetében ez más, mint egy földre telepített rendszernél.

A végső ár pedig tartalmazza a telepítés díját is.

Mennyi is az annyi?

Most, hogy ezeket tisztáztuk, íme, a legfontosabb információ, azaz, hogy mennyibe is kerül egy 14 kW-os napelem rendszer.

Egy ilyen nagyméretű rendszer esetében már 4.8 millió és 6.6 millió forint közötti összeggel kell számolni.

Ez persze nem egy kőbevésett ár, esetenként változó lehet - például, az euró árfolyam változása is befolyásolhatja.

Ez elsőre soknak tűnhet, de ha belegondolsz abba, hogy átlagosan 8-10 év alatt térül meg a befektetés azáltal, hogy akár lenullázhatod vele a villanyszámládat, egyből jobban hangzik ez az ár.

Arról nem is beszélve, hogy a rendszer még azután is évtizedekig működik, hogy megtérült az ára.

Azután a bizonyos 8-10 év után tehát minden hónapban megspórolhatod a villanyszámlát, sőt, ha az elektromos fűtésrendszered szeretnéd árammal ellátni, a napelemekkel ez is lehetséges.

Attól sem kell tartanod, hogy a napelem rendszered pár évvel a telepítés után meghibásodik és használhatatlanná válik, hiszen a gyártó is, és a kivitelező partnerünk is garanciát nyújt.

A karbantartási költség pedig azért minimális, mert a rendszer nem tartalmaz könnyen meghibásodó alkatrészeket.

A telepítés előtt - mi alapján kapsz árajánlatot?

Természetesen végleges árajánlatot csak azután tudunk adni, hogy minden igényt és lehetőséget megismertünk.

A telepítés előtt ezért kivitelező partnerünk előzetes helyszíni felmérést is végez.

A felmérést megelőzően megkérjük az ügyfeleinket, hogy osszák meg az éves átlagos áramfogyasztásukat, hiszen ez alapján lehet kikalkulálni, hogy mekkora teljesítményű rendszerre lesz szükség.

A helyszínen kivitelező partnerünk azt vizsgálja meg, hogy a tető állapota és mérete megfelelő-e az ideális rendszer telepítéséhez.

Ezenkívül felméri, hogy az épület tájolása lehetővé teszi-e a napelemek hatékony működését - déli tájolású épületeken ugyanis több napfény éri őket, ami magasabb termelést biztosít.

Végezetül pedig azt is megnézik, hogy az épület közvetlen közelében található-e bármilyen tényező - egy növekvő fa, vagy építkezés - amely esetleg leárnyékolhatja a paneleket.

Tulajdonképpen ez a felmérés biztosítja azt, hogy a lehető legjobb napelem rendszert kaphasd.

Legyél Te is napelem tulajdonos!

Ha szeretnél csatlakozni a megújuló energia felhasználók táborához, akkor ne is késlekedj tovább, kérj árajánlatot most az alábbi űrlap kitöltésével!

Szolgáltatás megrendelése

Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.

HIVATALOS TÁMOGATÓ PARTNERÜNK !

Nagy István Egyéni Vállalkozó© Sun-Soláris 2023 Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el