18 kW-os napelem rendszer árak

Nem is gondolnád, mennyi mindent kell figyelembe venni egy napelem rendszer megtervezésekor.

Az épület adottságai, elhelyezkedése, a környező épületek és fák mind hatással lehetnek a rendszered hatékonyságára.

Nézzük is meg, pontosan milyen tényezőket kell megvizsgálni, mielőtt a rendszert telepítenénk!

Először is: az épület tájolását.

A legszerencsésebb esetben a ház dél-nyugati, vagy dél-keleti tájolású, így ugyanis több napfény fogja érni a napelemeket, az év bármely szakában.

A következő meghatározó tulajdonság az épület tetőzetének dőlésszöge és tetőszerkezete.

Az 25-45° közötti dőlésszög biztosítja, hogy a napelemek helyzete kedvező legyen.

A tetőszerkezetnek pedig megfelelő méretű felülettel kell rendelkeznie, és megfelelő teherbírással, ugyanis egy 18 kW-os napelem rendszer nem kis súlyt jelent.

Figyelni kell még az árnyékokra is!

A házon található kémény, a kertben növekvő fák, vagy a szomszédban épülő új ház mind árnyékoló tényezőként léphetnek fel, amiknek köszönhetően a rendszer hatékonysága csökkenhet.

Ezért is végzünk előzetes helyszíni felmérést az árajánlatadás előtt, ingyenesen.

A felmérés részét képezi az is, hogy a jövendőbeli napelem rendszer tulajdonosát kifaggatjuk a jelenlegi fogyasztási szokásairól, és arról, hogy a jövőben tervezi-e újabb nagyobb energiaigényű elektromos eszköz telepítését. (pl: klíma).

Mindemellett pedig gondot kell fordítani arra is, hogy a rendszer bővíthető legyen, mert az árammal működő berendezések száma valószínűleg inkább növekedni fog, mintsem csökkenni.

Ezért lehetőleg olyan nagyobb teljesítményű invertert kell választani, ami elbírná ezt a bővítést.

18 kW teljesítményű napelem rendszer ára

Egy ekkora teljesítményű napelemes rendszer már nem kispályás, így az ára is egyértelmű, hogy egy jóval magasabb kategóriába fog tartozni.

Minden szükséges alkatrésszel együtt, általában 6.400.000 forinttól 7.600.000 forintig terjedhet, de fontos kihangsúlyozni, hogy mindenkinek az egyedi fogyasztási szokásaihoz kell kialakítani a rendszert, ami bizony az áron is sokat változtathat.

Jelenleg az energiaárak és az euróárfolyam, valamint az egyes alkatrészek hiánya miatt is változik egy napelemrendszer ára, tehát a fenti adat csak tájékoztató jellegű.

Érdemes szem előtt tartani, hogy a napelemes rendszer egy olyan befektetés, amivel később nagy mértékben tudunk csökkenteni a havi kiadásainkon.

A 8-10 éves megtérülési idő mindenkinél érvényes, a rendszer összegét akkor is kifizetnénk, ha nem veszünk végül napelemeket, maximum az évek során elaprózódva eltörpülni látszik, de elfogyni sose fog.

Egy fotovoltaikus rendszerrel azonban elfelejthetjük a súlyos villanyszámlákat!

Miért fektess magánszemélyként napelemekbe?

Magánszemélyként is sokat tehetsz a környezetünk megóvásáért azáltal, hogy megújuló energiaforrásokat hasznosítasz.

Ráadásul a telepítési áraknak sem feltétlenül kell elriasztaniuk, mivel már vannak magánszemélyek és társasházak számára is elérhető, kedvező feltételű hitelek.

A napelem rendszereddel nem csak környezettudatos, hanem független is lehetsz.

Egy 18 kW-os rendszerrel már teljesen el tudod látni árammal a háztartásodat, így nem kell az áramszolgáltatótól függened.

A villanyszámlákon megspórolt pénz által pedig 8-10 éven belül a napelem rendszered telepítésének ára teljesen megtérülhet.

Ha ez elég indok számodra, hogy belevágj házad energetikai korszerűsítésébe, töltsd ki ajánlatkérő űrlapunkat, hogy a Te megyédhez tartozó kivitelező partnerünk felvehesse veled a kapcsolatot!

Szolgáltatás megrendelése

Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.

HIVATALOS PARTNER TÁMOGATÓ !

Nagy István Egyéni Vállalkozó© Sun-Soláris 2023 Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el