3 kW-os napelem rendszer árak

A napelem rendszerek pontos árát több tényező is befolyásolja, mint például a ház tájolása, az árnyékoltság, valamint a tető dőlésszöge, mérete és szerkezete.
Éppen azért, hogy a legkedvezőbb rendszert tervezhesse meg, a tapasztalt napelem szakértő pontosabb méréseket végez, mindössze néhány óra alatt.
Amennyiben kivitelező partnerünk megállapítja, hogy az otthonod alkalmas napelem rendszer telepítésére, a felmérés eredményeinek megfelelően fog Neked árajánlatot adni.
A napelem rendszer tervezésekor azt is figyelembe kell venni, hogy milyenek a fogyasztási igények, és hogy a jelenlegi fogyasztók száma a jövőben növekedhet.
Emiatt tehát érdemes lehet a napelem rendszert a jelenlegi fogyasztáshoz képest kicsit nagyobbra méretezni, és az invertert is ennek megfelelően kiválasztani.
A 3 kW-os napelem rendszerek árai
Nagyon fontos már előre leszögezni, hogy napelem rendszert nem ár alapján vásárol az ember, és nem is a kilowattoknak megfelelve.
Minden esetben fel kell először mérni az igényeket és a lehetőségeket: az előbbinél az adott háztartás fogyasztását vesszük figyelembe, az utóbbinál pedig, hogy az épületre hogyan és mennyi napelemet lehet felszerelni.
Egyszóval minden egyes napelem rendszerhez egyedi árajánlat készül, tehát látatlanban csak általánosságokban tudunk beszélni.
Egy 3 kW-os rendszer ára 1.500.000 forinttól 2.150.000-ig terjed, amiben benne van minden szükséges elem, és a kivitelezés is.
Azonban az árak az euró aktuális árfolyama, illetve a nyersanyagok ellátottsága és az energiapiac válsága miatt folyamatosan változhatnak, ezt mindenképpen vedd figyelembe!
Mitől lehet ekkora különbség két 3 kW-os napelem rendszer ára között?
Az árakat többek között meghatározza:
- a napelem panelek márkája, gyártója,
- az inverter típusa, márkája,
- a tartószerkezet gyártója,
- valamint az ezekhez járó különféle garanciák.
Ha tehát arra vagy kíváncsi, hogy a te házadra készülő 3 kW-os napelem rendszer mennyibe fog kerülni, sokkal pontosabb válaszokat kapsz, ha árajánlatot kérsz!
Miért ajánljuk a 3 kW-os napelem rendszereket?
Abban az esetben, ha a napelem rendszer több áramot termel meg, mint amit felhasznál a család, akkor a rendszer a plusz áramot a hálózatba fogja visszatáplálni, így tulajdonképpen azt eladja az áramszolgáltatónak.
Ha huzamosabb ideig többet termelünk, mint amit elhasználunk, nem csak, hogy nem kell villanyszámlát fizetnünk, hanem még a szolgáltató fog nekünk fizetni a megtermelt áramért.
Azt azonban érdemes tudni, hogy a szolgáltató alacsonyabb áron veszi meg tőlünk ezt az áramot, mint amiért mi fordított esetben vételezzük tőlük.
A 3 kW-os napelem rendszereket tehát azoknak a családoknak ajánljuk, akik egy környezetbarát, biztonságot nyújtó, hosszabb távon megtérülő befektetésbe kezdenének, és nem akarnak kizárólag az áramszolgáltatótól függeni.
Az alapos előzetes felmérés, és a gördülékeny, egy napos kivitelezés adott, és emellett a napelemekre is kiváló garanciák érvényesek
Kérj árajánlatot űrlapunk kitöltésével most, és a te megyédhez tartozó kivitelező partnerünk veszi fel veled a kapcsolatot, hogy minél gyorsabban választ kaphass kérdéseidre!
Szolgáltatás megrendelése
Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.
HIVATALOS TÁMOGATÓ PARTNERÜNK !

